Második bejegyzés
Csillagidő...tudja fene... :D
Szóval eme kis vacak poén után kiderül végre ténylegesen az is, amiért létrehoztam ezt a blogot...vagyis MI TÖRTÉNT MA???
Kezdve ott, hogy egyre korábban kelek fel, hogy minél több dolgot tudjak az életembe injektálni nap mint nap. Részben a szokásos dolgok történtek, benga sok siető ember az utcán, a metrón, és mindenhol máshol...dehát Budapest én is így szeretlek! Oh yeaaah! :D
Kivételesen nem késtem el a suliból, mivel már nem 5 percre lakom, ugyanis elköltöztem a Keleti Pályaudvarhoz, úgyhogy lehet jönni lakásavatóra, pia, kaja dögivel, Brigit és Rékát már beizzítottam, hamarosan Tombor úr és Balogh úr is bevonásra fog kerülni, illetve az én leges legkedvencebb szeletbárosom: Amika is!!! :D Bár az új lakás előtere elég nagy, hogy elférjünk benne, azért lehet, hogy 5 embernél többet nem nagyon akarok belezsúfolni. :)
Szóval Brigivel megírtuk az olasz ZH-t, amit sikeresen kihagytunk még a szünet előtt, amire mellesleg együtt tanultunk, közepesen sokat, emellett megnéztünk vagy 3 filmet moziban, kettőt otthon még a másik lakásban, voltunk Pizza Hut-ban, Mekiben és még pár helyen...a Mekis romokról láthattok egy igazi tuti képet Brigivel :))) Copyright blabla ami kell, ezt tessék odaképzelni :D
Végre ettem valami mást is a BKF Ebédlőben mint rántott csirkemell...egészen kitettek magukért ma a szakácsnénik ^^ pedig az én ízlésemet eltalálni nem könnyű. (Feleség, rettegj! :D) Szóval ez grandiózus kaja szintén csirke volt, feltételezem tepsiben sült tetején szerintem valami párizsiféle és némi sajt, mint mondtam egész finom volt! A jelenlegi állás BKF Ebédlő: 1 - Adrián: 534523425. Ja és hozzátenném, nem vagyok egoista. Okéééé? :D
Brigivel a metró fele menet lehetőség adódott a napi jótevésre, így kaptam is az alkalmon, segítettem egy vak úriembernek megtalálni a 81-es troli megállóját, végre ma nem jött oda senki sem kéregetni...pedig szinte egy nap sem úszom meg, és néha még veszek is a rendesnek tűnő kiskutyás srácnak egy kis kenyeret és felvágottat, amolyan havi jótevésként, de azért én sem vagyok egy Unicredit Bank...
Végre megvolt a fényképezkedés is az új metrón, kihagyhatatlan ajánlat volt a BKK részéről, ezért lecsaptunk rá :D
Emellett muszáj megemlítenem a majd 10 ezres számlát, amit kifizettem az Intersparban minden szarért, ami nincs az új lakásban, vagy már megettem, vagy kell a lakásavatóhoz, említeném itt a leges legfontosabbat: Mézes kosárka, persze a pezsgő, a hubertus és társai sem elhanyagolhatók.
Ahogy nem elhanyagolhatóak voltak pár napja sem még Nemesvámoson a "Dagadtéknál" , ahogy kedves Felikém mondja, vittem is jó kis házi páleszt, amit a papa készít, jó kis 50 fokos...hmm...meg kaptunk is ott még szóval, jól éreztük magunkat:

Természetesen úri társaság révén, a vége felé megtáncoltattuk a háziasszonyt aztán leléptünk, nem túl későn, hogy azért ne páros lábbal rúgjanak ki a karaoke est után, amit rendeztünk :D
Visszatérve a bevásárló körútra felhívnám a figyelmet egy fontos információra!!!
Az Árkád Intersparban 670 forintra akartak átb*szni egy 1,8 literes Silan öblítővel, ezért vigyázzatok, hogy mit vesztek ott, abból a pénzből vehettem volna még egyet, persze vissza is mentem a pénzért, és vettem helyette más hasznos cuccot. :)
Idő közben találkoztam egy két ismerőssel, zsörtölődtem, hogy mennyi tesze tosza ember létezik a világon, és még elmentem a nővérem könyvéért (ez itt a reklám helye) az Első Könyvsiker Kölcsönzőbe, a Westendbe. Hurrá végre ez is megvolt :D
Captain's (B)log ... vége.